Soltész Istvánné vagyok, a Nyírszõlõsi Evangélikus Gyülekezet Kisvárdán mûködõ csapatához tartozom. Nem is olyan régen, 2004 nyarán egy ismerõsöm azt mondta, menjek el oda ahova õ jár, egy asszonykörbe. Elmentem, mit sem sejtve mi vár ott rám. Hétfõi napokon tartjuk délutánonként 18 órától az összejövetelt; aztán néhány alkalom után azt vettem észre, életem legfontosabb programjává lett, hogy itt résztvehessek. Kerestem valamit, amirõl még nem tudtam mi az, és itt mintha közeledtem volna valamihez. És amit tudtam magamról, hogy én olyan tökéletes ember akarok lenni, hogy megfeleljek egy olyan gyülekezetnek, ahova korábban el is jártam, a Jehova Tanui gyülekezetébe. De nekem nem ment, hogy tökéletes, jó ember váljék belõlem, sõt egyre mélyebbre süllyedtem igyekezetemben. És egyszer csak azt olvasom egy nekem nyújtott könyvbõl: Neked semmit nem kell tenned, hogy tökéletes légy, saját erõdbõl ez soha nem is sikerülhet. Téged így szeret az Úr, ahogy vagy, bûneiddel együtt. Menj csak bátran Hozzá, valld meg bûneid, és ha skarlátpirosak is, hófehérré válnak. Jézus téged is hív, ne erõlködj, fogadd el, ez ajándék számodra is. És akkor csak hulltak a könnyeim, és ráébredtem arra, hogy immár évek óta azért nem fogadtam el az úrvacsorát, azért nem éltem a kegyelmi ajándékkal, mert úgy éreztem nem vagyok méltó rá. Hát nem volt nekem elég Jézus megváltó ereje?! Megbántam bûneim, az érthetetlen kegyelem engem is újjászült. És a gyötrelmes világ gyönyörû széppé vált elõttem, tágas térre vitt az Úr, igazi élet kezdõdött bennem, aminek már értéke van. Kincsem, gazdagságom van, amit másnak is átadhatok és mégis soha el nem fogy. Megrémültem hogyan mertem imádkozni egy életen át, hogy "Hiszek egy Istenben", az Õ Fiában, az örök életben, ma már összeszorul a szívem, hogy értem is meghalt az Úr. Hogyan mertem imádkozni, hogy legyen meg a te akaratod. Most tudtam meg csak igazán, hittel mondani, hogy Uram, nekem nem megy, én már nem tudok mit kezdeni életemmel, irányíts, vezess, tedd amit akarsz az életemmel. Itt már ropognak a csontok, törik az a kemény "én vagyok", de jön az Úr, és átveszi a terhünket. Mindet átveszi, ha mindet adjuk; keveset, ha úgy érezzük ezt mi még jobban tudjuk csinálni. Nekem azért lett könnyû az életem, mert az Úrra bízom mindazt, ami teher, mindazt ami nyomaszt, de az Úrra bízom a jót is, és Vele együtt az élet öröm, fagyban, hóban, hidegben, esõben, melegben. Minden nap mit megélhetek csodálatos ajándék számomra. Ismerõsöm mondta nemrég, minden jó ember lelkében ott lakik az Isten. S abban bízik, amiben hisz. A vallást is az emberek találták ki. És itt muszáj volt mondanom, de azonnal: Senki sem jó, csak egy, az Isten (Máté 19,17), és hogy kiben hiszünk, élet, s halál kérdése (5 Mózes 30,15; Ézsaiás 43,11; 44,6 és 45,23-24, Jelenések 21,6-7). Azzal fejezném be én is, hogy válaszd azért az életet. Emlékszem, mikor elõször hívtak Biatorbágyra. Azt mondták ez egy csendeshét lesz, igehirdetés, és úgy igazán pihenés is. Nem tartottam igazán fontosnak, de még elõzõ este valaki felhívott, próbáljak elmenni. Újból "nem érek rá"- volt a válaszom. És az a valaki azt mondta nekem az Isten áldja meg magát, és elköszönt. Hát, én elnémultam egy percre, nem áldást vártam. Ezután már csak imádkozni tudtam, Uram bárcsak újra hívnának. És hát hívtak, és megyek, azóta bármikor hívnak. Emlékszem gyerekkoromban a nagyapám mesélte, orosz fogságból jött haza, tele reményekkel, földje volt, amihez gépesít majd, traktort vesz, éjszakákat át tervezgetett, de egyszer azt mondta neki egy ige: "Elég neked az én kegyelmem", és ettõl megváltozott a világ számára. Gyerekkorban hallottam valamit a nagyapámtól, és nagymama koromban(?) értettem meg mit jelentett ez neki, amikor én is ugyanezt olvastam a Bibliában. Milyen öröm ez ma nekem, hogy akit én úgy szerettem, az már rég nem él, de tudom, hogy jó helyen van az Úrnál. És olyan jó nekem is, mikor jön a biztatás, "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!". És a te magodat majd igazgatom, ha eltér az útról, majd vesszõmmel terelgetem a helyes útra. Azt teszem, amit tett valamikor a nagyapám, imádkozom szeretteimért, a gyülekezetért, és az egész teremtett világért, hisz az Úr azt akarja, senki se vesszen el.

Soltész Istvánné Irén